Rólunk

Dr. Bakó Zoltán vagyok a Dr. Bakó Zoltán Ügyvédi Iroda alapítója és vezetője. A jogi egyetem elvégzése után, pályám elején, rövid ideig jogi tanácsadóként tevékenykedtem egy villamos energia forgalmazásával foglalkozó nemzetközi cégnél, majd a szélesebb körű jogi gyakorlat megszerzése érdekében ügyvédjelöltként helyezkedtem el. Ügyvédi irodámat, több mint egy évtizede, 2010. júniusában alapítottam és 2021. márciusától működik mai helyén a Báthory utcai címen. Itt exkluzív és nyugodt körülmények között tudok az ügyfeleim rendelkezésére állni. Irodánk főként Társasági joggal, Büntetőjoggal, Ingatlanjoggal és Polgári joggal foglalkozik.  Munkám során mindig arra törekszem, hogy a lehető legmagasabb szakmai színvonalon képviseljem ügyfeleim érdekét. Mottóként is használt hitvallásom, hogy ha nem is mindig alkothatunk tökéleteset, de mindig törekednünk kell rá. Irodám több könyvelő irodával valamint ingatlanfejlesztéssel, illetve ingatlanforgalmazással foglalkozó céggel is együttműködik, így a jogi ügyeken túl más területeken is hasznos segítséget nyújthatok ügyfeleimnek.

Tekintettel arra, hogy Kárpátalján születtem, irodám a szükséges  esetekben együttműködik ukrán ügyvédi irodákkal így adott esetben az ottani ügyeik intézésére is tudok szakembert ajánlani.

Dr. Bakó Zoltán Ügyvédi Iroda


1054 Budapest, Báthory utca 9. 2. emelet 6A.
Tel./Fax.: 704-1104
Mobil:
 +36 (20) 531-9116

email: iroda@drbakozoltan.hu     

Közösségi média